Paksi Harmadik Kor Egyeteme

2024.10.08

Nyugdíjas Egyetem

Paks

„Paks, az együttműködés városa” – ebben a szellemiségében, az élethosszig tartó tanulás legjobb nemzetközi és hazai tradícióit követve valósul meg 2017-től nagy sikerrel a Paksi Harmadik Kor Egyeteme előadás sorozat a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar szervezésében Paks Város Önkormányzatának támogatásával, illetve 2024-től már a Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet segítő támogatásával. 🏛️

📅 Szeptembertől a PTE KPVK előadói immár az 6. szemeszterben várják Pakson, a Polgármesteri Hivatal Nagytermében izgalmas történeti, földrajzi, kulturális, egészségügyi és további közérdeklődésre számot tartó témákkal az 50+ korú paksiakat. A korábbi évek hagyományainak megfelelően az őszi szemeszterben is 5 előadást hallhatnak a részt vevők, akiknek a programsorozat partnereként a Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet ahogy a tavaszi szemeszterben úgy most is a szünetben frissítővel kedveskedik.☕🥨

2024. szeptember 17-én kedden 15.00 órakor – Prof. Dr. Nagy Janka Teodóra tanszékvezető egyetemi tanár, a képzési program szakmai vezetője, valamint Tóth Gabriella a nyugdíjas szövetkezet elnökének köszöntését követően – „Az idős kor három nagy emberi problémája” címmel Dr. habil Karikó Sándor, a SZTE JGYPK főiskolai tanára tartott előadást.

Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt! 🌟