EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ EGYETEMI IDŐSKÉPZÉSÉRT

2024.10.08

Nyugdíjas Egyetem

Szekszárd

2024. október 1. Új félévvel folytatódik Szekszárdon a Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű idősképzési program. Az őszi szemeszter indításakor a program megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást Berlinger Attila, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere, Prof. Dr. Szécsi Gábor a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának dékánja, valamint Tóth Gabriella, a Déli Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet elnöke.

Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásával biztosítják a feltételeit a program sikeres megvalósításának és újabb szemeszterek indításának.

A Harmadik Kor Egyeteme idén októbertől is érdekes témákkal várja a tanulni vágyó időseket, akik neves egyetemi oktatók, kutatók tolmácsolásában hallgathatnak meg előadásokat művelődéselméleti, helytörténeti és egészségügyi témákról. A félév első előadását Prof. Dr. Szécsi Gábor tartotta a „Mediatizált ember” címmel.